Nem tudom hány percig feküdhettem eszméletlenül, de végül erőt vettem magamon, és kinyitottam résnyire a pupilláimat. A fejem sajgott, a testrészeim teljesen elzsibbadtak,olyan volt, mintha most születtem volna meg. Pár percig még a földön fekve gondolkoztam a pár perccel ezelőtti történésekről, ám hangos léptek csapták meg a fülem. Szokatlan volt még a hallószervemnek ez a hirtelen jött zaj.
-Kislányom, megjöttem!-kiáltotta anya az előszobából.-Mi történt?-futott felém aggódva, amikor észrevett a padlón.-Ő volt az,ugye?-állított fel, majd alaposan végigmért tetőtől talpig.-Megvert?
-Igen-feleltem erőtlen hangon, a sírógörcs is kerülgetett.
-Jelentsd fel, ez már nem állapot! Amióta felfedezték nála az idegbetegségét, csak bánt téged! Nem akarlak így látni, szenvedsz!-emelte fel a hangját, és szóban sértegetni kezdte Harryt mindaddig, amíg egy sms-t nem kaptam.
-Tudom anya, hogy akár ezzel egy életre szóló sérülést is okozhatott volna, de én szeretem! Nincs senkije se rajtam kívül, aki átsegítené ezeken az időkön!-fel sem nézve a telefonból, dühödten ecseteltem barátom jó tulajdonságait,ám felismeréstől verejtékezni,szédülni kezdtem. Itt hagyott...És ha meghaltam volna? Vagy valami bajom esik az ütése súlyától? Gyáva féreg,nem mert szembenézni a következményekkel! Az üzenete ráadásul...Másolom: "Kicsim: Ha fel mersz jelenteni, eltöröm a kezed, aztán leshetsz..." Az sms hatására fekete foltok tömegével rohamoztak meg, arcom a sápadtságtól elfehéredett, édesanyám riadt tekintettel szaladt a konyhába egy pohár vízért.
-Jól vagy?-kérdezte kissé nyugodtabban, miután megittam az elém rakott italt.-Ki volt az?
-Ő....-sütöttem le a könnyekkel áztatott szemeimet.-Hallgatózik..-jelentettem ki, mintha ez olyan természetes lenne. Nem akarok botrányt,ezért nem engedtem meg, hogy kinyissa az ajtót neki.
-Courtney, ne tiltsd meg nekem, hogy elnáspángoljam az elmebeteg barátodat!-nézett rám szúrós pillantással. Ekkor becsapódott a bejárati ajtó, és berontott a nappaliba az -anya szavaival élve- elmebeteg Harry. Nem szólt,de szemeiben észre lehetett venni a dühöt, és a csalódást(?). Odalépett hozzám, mire reflexszerűen hátráltam egy lépést. Csak úgy izzott a levegő körülöttünk,feszültség áradt a levegőből. Mikor megunta a kis játékomat, gyilkos tekintetét mélyen az enyémbe fúrta,kezei alapállásban, és vártam a reakcióját.
-Harry...-kezdtem kissé félénken.-Ne...Ne bánts!
-Nem foglak, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem jelentesz fel!-zsarolt meg a nem túl kedves hanglejtésével.
-Mégis miért ne jelenthetne fel téged? Ez amit csinálsz, az családon belüli erőszak! Nem veszed észre azt a hatalmas monoklit a szeme alatt? Azt te miattad van ott! Hogy pusztulnál meg, te szarházi!-üvöltötte anya torkaszakadtából, mire Harrynek megfeszültek az izmai, próbálta magát türtőztetni, látszott rajta, hogy legszívesebben abban a pillanatban hidegvérrel kinyírta volna anyát, de esze-már amennyi ép- a helyes irányba terelte.
-Hogy mit mondott, Ms. Darlin?-engedte el a kezem,és tett anya irányába néhány lépést. Szívem hevesen vert,pulzusom az egekbe szökött,rohadtul félek, hogy bántani fogja. -Hogy merészel engem szarházinak nevezni? Egyet ütök, azt' elborul!-röhögte ki Harry anya viszonylag vékonyka testalkatát. Szó nélkül tűrte a szülőm a felé intézett sértéseket. Mivel feleslegesnek éreztem magam, kisomfordáltam-volna- a nappaliból. A pasim megállított.
-Itt maradsz!-parancsolt rám rekedtes, ijesztő hangjával. Az egész teste remegett, göndör fürtjei is meg-meg moccantak az idegességtől. Még így is, hihetetlenül szexi...Courtney, térj észhez, bántalmaz téged!
-Hagyd békén a lányomat ÖRÖKRE!-pár perc némaság után végre megszólalt anya. Kezeit ökölbe szorította,céljáról Harry mit sem sejt. Kapott az alkalmon, mert amikor a "párom" felém fordulva dumált nekem a kapcsolatunk szépségeiről, addig anya egy hatalmasat csattanó ütést mért az arcára. Hallani lehetett a felszisszenést, és az ütött részt érintve hangosan káromkodni kezdett, szidott fűt-fát, köztük bennünket is.
-Hogy mertél megütni te szajha!-ordított anyámra, aki felszegett vállal, undorodva nézett végig a fiún.
-Itt én kérdezek! Hogy mertél TE kezet emelni az egy szem lányomra?-zengett tőlük a ház.-Tűnés innen, és ne menj mostantól Court közelébe, különben meglátogatod pár hétre a kórházat!-fenyegette meg, mire Styles egy jót kacagott anya "viccén".
-Fiam, ez nem vicc volt, húzz innen, de rögtön!-nyitotta ki dühösen az ajtót, és az eddig összeszedett ruhát kivágta a placcra. Harry még utoljára visszanézett rám, ami azt sugallta, hogy még találkozunk. Ám világéletemben nem gondoltam volna, hogy ilyen bátor...
Köszönöm, hogy elolvastad az 1.részt, remélem tetszett! :) Komikat,pipák,feliratkozókat örömmel fogadok! :)) 3 megjegyzés után kerül fel a 2.rész! :)
Sunshine.*
